Minden építőipari kivitelezési munkálat, mely építési engedély köteles, kizárólag az építésügyi szakmai névjegyzékben szereplő felelős műszaki vezető irányításával, felügyeletével végezhető.
A felelős műszaki vezető felelőssége, hogy a kivitelezendő épületben, az általa irányított szakmunka a jogerős építési engedélynek, a hozzá tartozó engedélyezési terveknek, illetve a jogszabályban meghatározott kiviteli terveknek megfelelően történjen. Felelőssége arra is kiterjed, hogy az építési tevékenységre vonatkozó szakmai, minőségi és biztonsági előírásokat betartsák és a munkálatokat szakszerűen, jogszerűen végezzék.
Felelős műszaki vezető néhány jellemző feladata:
Az építtetői igényeknek megfelelően, szakmai javaslattételekkel közreműködés a kiviteli tervdokumentáció elkészíttetésében.
Az elkészült tervek felülvizsgálata, felmerülő műszaki problémák jelzése a megrendelő irányába és javaslattétel a módosítására.
Közreműködés az építési projektben résztvevők kiválasztásában,
Aktív részvétel a vállalkozókkal, alvállalkozókkal lefolytatandó tárgyalásokban.
Alvállalkozók koordinálása, irányítása.
A szerződéstervezetek felülvizsgálata, javaslattétel módosítására
Az építési projektben közreműködők folyamatos nyomonkövetése, szakmai irányítása, műszaki és gazdasági ellenőrzése.
A terveknek és a tényeknek rendszeres dokumentálása, rendszeres állapotrögzítő fényképdokumentációk készítése
Műszaki ellenőrzés
Ha Ön szeretné lebonyolítani kivitelezését, de úgy gondolja, hogy nincs meg a megfelelő műszaki háttere vagy tudása, akkor keressen egy megbízható műszaki ellenőrt, aki a kivitelezés során rengeteg időt és pénzt takaríthat meg Önnek!
A műszaki ellenőr nélkül elkészített „mindig így szoktuk” rendszerek esetében több estben előfordulnak apróbb-nagyobb hibák, esetenként sok százezer forint javítási költségeket vonhatnak maguk után.
A sokszor fellépő problémák:
nem megfelelő radiátor kiválasztása,
csővezetéki átmérők rossz megválasztása,
indokolatlan többlet energia fogyasztás,
nem a megbeszélt minőségű anyag beépítése
nem terv szerinti kivitelezés miatt keletkező hibák
Az épületgépészeti műszaki ellenőr a megrendelő érdekeit képviseli a kivitelezés során. A műszaki ellenőr ideális esetben már a beruházás kezdetétől részt vállal a folyamatokban. Segít kiválasztani az épületgépész tervezőt, átnézi a terveket, ha kell, javaslatokat tesz a módosításukra, lefolytatja a kivitelezők pályáztatását, felel az e-építési napló szakszerű és pontos vezetéséért. A kivitelezés során akár heti 3-4 alkalommal (megegyezés szerint) ellenőrzi az építkezésen folyó épületgépészeti munkálatokat, a szerződött műszaki tartalmak megvalósulását. Az épületgépészeti beruházás a műszaki ellenőr jóváhagyásával, aláírásával zárul le.
Műszaki ellenőr legfontosabb feladatai:
A tervezési folyamat koordinálása, illetve a megrendelő elképzeléseinek képviselete a terv elkészítése során,
A megfelelő kivitelező kiválasztása,
A kiviteli tervek alapján a kivitelezés ellenőrzése,
A hatósági jogszabályok, előírások betartatása,
A szerződésnek megfelelő teljesítés felügyelete,
A kivitelező részére segítség nyújtása a felmerülő problémák esetén,
Határidők betartatása,
Ellenőrzi a szakszerűséget, technológiai folyamatok betartását
A beépítendő anyagok megfelelőségi ellenőrzése,
Tervváltoztatással kapcsolatos javaslatok a Megrendelő részére,
Beüzemelés, próbaüzem koordinálása,
Az átadás-átvétel lebonyolítása,
A garanciális problémák esetén azok teljesülésének ellenőrzése.
Mely esetekben kötelező a Műszaki ellenőr alkalmazása a 191/2009 (IX.15.) Korm. rendelet alapján?
Ha az építőipari tevékenységet több fővállalkozó kivitelező végzi
Ha az építőipari beruházás Kbt. hatálya alá tartozik
Ha az építőipari kivitelezési tevékenység nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy tárgyát képezi
Ha az építőipari tevékenység műemlékvédelem alatt álló építményt érint
Ha a 17.§ (2) bekezdés alapján építtetői fedezetkezelő működik